Szerző: cernyildi

A szeretet furcsa játék. Valamennyien a szeretetre várunk nap mint nap, azonban egyikünk sem képes arra, hogy valóban szeressen. Honnan is tudnánk hogyan kell szeretni? Ki tanított volna rá bennünket? A szeretetet voltaképpen nem lehet megtanulni, csak engedni, hogy bekövetkezzék. És ettől valamennyien rettenetesen félünk. Attól félünk a legjobban, amire a legjobban vágyunk. S hogy ez a félelem megszűnjön, közel kell magunkhoz engednünk a szeretetet. Meg kell engednünk, hogy érezzük. S ahhoz, hogy érzéseink, érzelmeink felszínre kerüljenek, ki kell tárnunk a szívünk ajtaját. “A szív intelligenciája” → olvasásának folytatása

Megszületünk, belépünk az életbe és elindulunk előre. Sokan felnőttként visszavágynak az elmúlt gyermekkorukba. Vannak, akik úgy érzik, nem kaptak meg valamit a szüleiktől, ami még járna nekik. Panaszkodnak, hogy gyermekkorukban nem kaptak elég figyelmet, szeretetet, gondoskodást, védelmet és biztonságot.

Ezen azonban már nem lehet változtatni. Egyedül az a felismerés segíthet, hogy minden úgy van jól, ahogy volt és van. Olyanok is akadnak, akik partnerüknél igyekeznek megtalálni azt, ami hiányzik. A társak azonban nem biztos, hogy szeretnék „anyuci és apuci” tartozásait magukra vállalni. Ha mégis megpróbálják, előbb vagy utóbb, kimerülten feladják. Így aztán nem csak a múlt átírása lesz sikertelen, de még a jelen is kifolyik a kezeink közül. Az élet feltartóztathatatlanul halad előre a bölcsőtől a koporsóig, a tudatunknak lépést kell tartani ezzel a mozgással. Sem megállítani, sem visszafordítani, sem előre hajtani nem lehet az időt.

“Megbékélni a múltunkkal” → olvasásának folytatása