S. Csilla

Utak és Utak

Published on július 29, 2015december 21, 2017 szerző: S. Csilla

Sok ösvény létezik a spirituális úton. Sőt, az ember életében is sok lehetőség van.
“Ez az én utam – hallom sokszor – s én ezen megyek. Az pedig nem jó számomra.”

Igen, vannak utak és utak. De mitől is függ, hogy melyiket választjuk, és melyiken érezzük jól magunkat? (Vajon fontos, hogy jól érezzük magunkat?!)
Ez egy igen összetett kérdés, de röviden összefoglalva függ a belső beállítódottságól, a neveltetéstől, az adott kultúrától, a személyiség pszichológiai milyenségétől, az értelmi és érzelmi IQ-tól, az előző életekből hozott lenyomatoktól, az én-ektől, a karmától és bizony a Leléktől is (Ő Belső, halhatatlan Lényem). “Utak és Utak” → olvasásának folytatása

Az elmúlás energetikája * Utóirat

Published on július 27, 2015december 21, 2017 szerző: S. Csilla

Hozzászólás

Bár az előző cikkel lezártam a téma boncolgatását (előző cikkek itt >>>), mégis ennek margójára egy hasznos és fontos technikát még megosztanék.

Ahogy korábban szó volt róla, a halál után elindul egy mozi, melyen filmként végig nézzük jelenlegi életünket. Ez a folyamat az asztrális síkban még egyszer megismétlődik, de kicsit másképp.
Egyrészt van egy irányváltás, de a lényegesebb eltérés, hogy elmúlt életünk minden egyes mozzanatát úgy éljük meg, hogy érzékeljük (nem fizikális érzékszerveinkkel, hiszen az asztrális 4. dimenzióban vagyunk), átéljük azt is, amit cselekedeteinkkel (vagy épp nem cselekvésünkkel) másoknak okoztunk. “Az elmúlás energetikája * Utóirat” → olvasásának folytatása

Belső Lényem … 2. rész

Published on július 23, 2015december 21, 2017 szerző: S. Csilla

“A Tudat rettentő Forradalmára van szükségünk, hogy sikerüljön visszatérni
a minket vezető belső Csillagunkhoz, amely a Lényünket vezeti.”
vopus.org

Belső Lényem az Egyetemes Szellemhez (Istenhez) kapcsolódik a függőleges tengelyen.
Ha a vízszintes síkon keresem Őt, ott bizony nem fogom megtalálni.

A vízszintes sík a múlt-jelen-jövő tengely, a mai születő-meghaló, jó és rossz minőségekkel átitatott, végtelenül sarkos, egós, Istentől, Lényünktől eltávolodott élet. (Ezt hívjuk dialektikus világnak is.)
A gépies, rutinos, mechanikus élet, amikor is a fő cél, hogy jól érezzük magunkat, és a világ szolgálja ki kívánságainkat és igényeinket. A vízszintesen az élet megy magától, sodródunk. Az itt élő ember nem ura sorsának és a számszára körforgásába élet élet után ugyan azokat a köröket futja. “Belső Lényem … 2. rész” → olvasásának folytatása