Meditáció 1. rész * Kezdjük …

Szellemi Harcos ÖsvényHa tudatosan a változás és fejlődés mellett döntünk, akkor vannak kötelező feladatok és lépések!

Igaz, azt, hogy kötelező, a ma embere egyből elutasítja, mert ő bizony tudja, hogy mi jó neki, és majd azt csinálja. Azonban a Szellemi Úton ez nem így van!

Ha haladni akarunk a fejlődés útján (s bizony ezért vagyunk itt!), akkor el kell fogadnunk, hogy nem a saját, személyes akaratunk szerint élünk. Meg kell ismernünk, és alkalmaznunk kell a Törvényeket, melyek áthatják a Mindenséget. S az út egyik feltétele a MEDITÁCIÓ beépítése az életünkbe.

Ez nem csak a keleti ember “hóbortja”, vagy a buddhisták módszere, hanem azon Emberek számára kötelező cselekvés, akik a Szellemi Út mellett köteleződnek el. S a Szellemi Harcos Ösvényének is az első lépése.

Mi a meditáció célja?

“Meditáció 1. rész * Kezdjük …” → olvasásának folytatása

Nyílt Nap az Omniverzum Szabadegyetemen

2015 július 25-én szombaton  INGYENES nyílt nap!

185221_535562033126739_12292420_n-237x300[1]Az Omniverzum Szabadegyetem egyre több programmal és képzéssel vár.
Szeretnénk egy kis ízelítővel kedveskedni mindazoknak, akiket foglalkoztat a spiritualitás, a segítő hivatás, szeretnének önismerettel foglalkozni, vagy egyszerűen bepillantást nyerni, kik is vagyunk.

Program:

09:00- 09:15 Nap indító – Steinmüller Csilla

09:15- 09:45 Hangtálazás – Nyakas Gabriella

10:15- 10:45 Bach-virág – Erőss Anna

11:15- 11:45 Művészetterápia – Domokos Erzsébet “Nyílt Nap az Omniverzum Szabadegyetemen” → olvasásának folytatása

Szellemi Harcos Ösvény

Erők feláldozásaÉvtizedekkel ezelőtt felfedeztem, hogy nem csak a társadalom és a vallás által mutatott széles utak léteznek.
Ott bent, önmagamban, mindig kilógtam a sorból. Más voltam, de ezt csendesen, a közvetlen környezetemben megélt egyéniségem megmutatásával teljesítettem ki, s közben kerestem a válaszokat és azt az utat, amit számomra kijelölt a Lelkem.

Letérve a széles útról, s hegyi utakon, erdők mélyén, ösvényen és csapáson, gázoltam hideg és langyos vízben is, megmásztam a szirteket és vezetett utam barlangok mélyén is. Volt sima utam, volt köves és sziklás, és volt, amikor még sáros is lettem. De nem álltam le az út járásával.
Igaz, volt, amikor megfeneklettem, sőt le is táboroztam hosszabb, rövidebb időre, hogy aztán újult erővel és belső nyugtalansággal ismét útnak induljak. “Szellemi Harcos Ösvény” → olvasásának folytatása