Szerző: S. Csilla

Az anyját temette a lány. A halálfélelmén, és fájdalmán túl még el kellett viselnie a rokonok, és a falusiak intelmeit is. Mert mint a halotti toron megtudta a jó szándékú segítőitől, hogy a szertartás alatt nem akkor kellet volna odalépnie anyja koporsójához, amikor megtette, mert az egyházuk rendje szerint, még meg kellett volna várni az egyházi valakinek énekét…, aztán jobbról balra, meg úgy hogy…
Türelmének túlfeszítettségével hallgatta ezeket a szavakat, és még csak azt sem mondta, hogy „jó! Akkor majd legközelebb így fogom csinálni, csak az a baj, hogy nincs még egy anyám, akit eltemethetek!” Volt annyira intelligens, hogy nem küldte el a francba a gyászában segítő szentembereket. Aztán csak nézte a zabáló, berúgó gyászolókat a halotti toron, és alig várta, hogy végre ő húzzon el innen, de messzire. “Kos mese” → olvasásának folytatása