A legkiesebb fiú

4 képÉlt egyszer egy szegény család, négy gyermekük volt. Három fiú és egy lány.

A fiúk közül Josh volt a legkisebb, termetileg is…
Olyan pici volt, hogy még a Húga is nagyobb volt nála. Nagyon szomorú volt emiatt, az iskolában csúfolták és testvérei sem kímélték. Az állatokban és a természetben keresett vigaszt és édesanyja próbálta vigasztalni. Sokszor mondta:
– Meglátod fiam, a legnagyobb leszel a legnagyobbak között!

“A legkiesebb fiú” olvasásának folytatása

A pillangó öröme

pillangóVígan araszolt a faágon a kis hernyó. Sütötte a nap, és ö igen boldognak érezte magát. Igaz társai szigorúan ráparancsoltak, hogy ne merészkedjen nagyon messzire, de ő imádta a szabadságot, és volt benne egy olyan tulajdonság, melyről nem is beszélt senkinek, ő bizony a szívekbe látott.

Igyekezett megtalálni az egyensúlyt a benti világa és a kinti világ között, mert ha ez megvolt számára, akkor minden fényesebb és kerekebb volt világában. Aztán egy nap valami furcsaság történt. A hernyótest begubózott és bezáródott egy félig álom, félig éber állapotba. Kicsit riadtan figyelte, mi is történik most ővele. “A pillangó öröme” olvasásának folytatása

A két farkas

farkasokEgy este az öreg cherokee indián két farkasról mesélt unokájának, melyek minden emberben harcolnak.

Így szólt:
Fiam, a harcot két farkas vívja, mely mindegyikünkben benne lakozik.
Az egyik a Gonosz.

Ő a harag, az irigység, a féltékenység, a gondok, a fájdalom, a mohóság, az arrogancia, az önsajnálat, a bűn, az előítéletek, a kisebbségi érzések, a hazugságok, az álszentség és az egó. “A két farkas” olvasásának folytatása