Miért Spirituális Lélekgyógyászat?

A Spirituális Lélekgyógyász a “jól levő” emberekkel foglalkozik. Azokkal akik többet akarnak:
home_img vágott» jobban megismerni önmagukat,
» kiteljesedett életet élni,
» szembenézni a Lélekfeladatukkal,
» elindulni és tudatosan megfejlődni a Sorsukat és Sorsfeladatukat,
» dolgozni Karmájukkal,
» közelebb kerülni Szellemi Esszenciájukhoz, és
» igaz, őszinte EMBERi életet élni.

Ennek az Útnak lépései, állomásai és feladatai vannak. Azonban aki Célba akar érni, annak el kell indulni. (S ha nem ebben az életben, akkor a következők valamelyikében!) “Miért Spirituális Lélekgyógyászat?” → olvasásának folytatása

Spirituális Lélekgyógyászat 1. rész

“Ha gondolatban az űrnek olyan centrumába helyezhetnénk magunkat, melyből az evolúció menetét át lehetne tekinteni, és így láncunk világai­nak történetét úgy tanulmányozhatnánk, amint azo­kat akkor képzeletben látnánk, és nem úgy, amint a valóságban, mint fizikai, asztrális és mentális világok léteznek, – azt gondolom, így tekintve a fejlődő csoportokra, a fejlődő emberiségre, az egészet a következő képben lehetne ábrázolni.

Nagy hegy emelkedik előttünk az űrben, út kanyarodik rajta köröskörül, fel egészen a tetejéig. Hét kanya­rulat van az úton, hét-hét állomással. Mindegyik állomáson a zarándokok egy időre megállnak, hogy az állomáson belül levő kígyóutakra is fel­másszanak. Szemmel kísérve e spirális út nyo­mát, azt látjuk, hogy a hegy tetején végződik, hogy hatalmas Templomhoz vezet. Fényes, fehér már­ványból épült Templomhoz, mely tündökölve áll ott és élesen emelkedik ki az azúrkék háttérből. Ez a Templom a zarándoklás végcélja. Akik benne vannak, befejezték pályafutásukat. Befejezték, már ami ezt a hegyet illeti, és csak azért maradnak ott, hogy segíthessenek azoknak, akik még útban vannak felfelé. Ha a Templomot közelebbről meg­tekintjük, ha megérteni próbáljuk, hogyan épült,­ akkor közepében a szentek szentélyét látjuk, s körülötte négy kerek csarnokot, melyek azt mint koncentrikus körök övezik. Mindez a Templomon belül van.

“Spirituális Lélekgyógyászat 1. rész” → olvasásának folytatása

Érzelmek hullámvasútján

Ma igazán sok szabadidőm van. Kíváncsiság és egy furcsa belső késztetés hajt, hogy új dolgokat tapasztaljak meg. Ezért úgy döntök, hogy elmegyek a nemrég nyílt, közeli vidámparkba.
Nem kell sokat utaznom. Mikor megérkezem, átsétálok a főkapu és a névtábla alatt. Az „Élet parkja” áll rajta. Furcsa név egy vidámparknak.
Ahogy bemegyek, látom, hogy itt is a szokásos játékok, lehetőségek várnak rám. Mivel ma kicsit izgága vagyok, úgy döntök, hogy kihagyom a már ismert élményeket, és a hirdetésben is kiemelt, különleges hullámvasút felé veszem az irányt.
Útközben azon mélázom, vajon hogyan lehet különlegessé tenni egy megszokott játékot. Már messziről kiszúrom a hullámvasutat. Semmi olyan nem látszik rajta, ami indokolná különlegességét. Közelebb sétálok, és beállok a sorba. Nézem a velem együtt várakozók izgatott arcát, és a leszállók vegyes ábrázatát. Van, akin a teljes áhítat mosolya sugárzik, ő egyből beáll a sor végére, hogy újra megtapasztalhassa az élményt. Vannak, akiknek az arca inkább zöldes, ők a mosdó felé veszik az irányt. Vannak olyanok is, akiknek a szemében valami furcsa fény csillog. Ők elég rejtélyesek. Csendben másznak ki a kocsikból, gondolataikba mélyedve. „Már értem”- suttogják maguk elé. Furcsa ez az ábrázat. Próbálom leolvasni az arcukról, hogy mi járhat a fejükben, de nem igazán értem.

“Érzelmek hullámvasútján” → olvasásának folytatása