A LEGNAGYOBB ÁLDÁS

Ekkor a tömeg felkel, és az Urat bámulva áll, mialatt a Testvérség a nép javára a Máhámángálá Szuttá nemes szavait énekli, melyeket Rhys Davids tanár a következőképpen fordított:

buddha áldás“Mikor a jó után vágyakozva, sok déva és ember
Különböző dolgot tekint áldásnak,
Te mondd meg nekünk akkor, Óh, Mesterünk.
Mi a legnagyobb áldás?

Nem szolgálni balgáknak,
Hanem szolgálni a bölcsnek,
Tisztelni a tiszteletreméltókat,
Ez a legnagyobb áldás.

Kellemes vidéken élni,
Jó tettek emlékével bírni elmúlt életekből,
Helyes vágyakkal telt lélekkel bírni,
Ez a legnagyobb áldás.

Jó megfigyelés, nagy képzettség,
Önuralom, s jól megművelt elme, “A LEGNAGYOBB ÁLDÁS” olvasásának folytatása

“Mi dolgunk a világban?”

küzdelemVörösmarty Mihály 1844-ben írt Gondolatok a könyvtárban című versében ezt olvashatjuk:

Ember vagyunk, a föld s az ég fia.
Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen,
S mi ahelyett, hogy törnénk felfelé,
Unatkozzunk s hitvány madár gyanánt
Posvány iszapját szopva éldegéljünk?

Vajon tudjuk, hogy a föld és az ég fiai és leányai vagyunk?

Hisszük, tudjuk, hogy van Lelkünk, mely halhatatlan Énünk, és ha elindulunk szárnyán magasabb világokba találjuk magunkat. Ebben a magasabb világokban pedig nemesebb érzések és nemesebb gondolatok uralkodnak. Nem a nekem és enyém a hangsúlyos, hanem a MI és EGYÜTT. ““Mi dolgunk a világban?”” olvasásának folytatása

Illúzió ?

Richar Bach IlluzioVolt egyszer, hogy egy kristálytiszta vizű, hatalmas folyó fenekén különös lények éltek.

A folyó csendesen hömpölygött mindannyiuk – fiatalok és öregek, gazdagok és szegények, jók és gonoszok – fölött, a víz folyt, ahogyan folynia kellett, a víz csupán kristálytiszta önmagát ismerte.

A lények mindegyike görcsösen kapaszkodott a folyómeder mélyén heverő ágakba meg kövekbe, mert életük volt a kapaszkodás, az, hogy ellenálljanak a sodró áramlásnak, ezt tanulták születésük pillanatától. “Illúzió ?” olvasásának folytatása