Mikor ehhez a tantárgyhoz értünk, kettős érzelem dúlt bennem. Idegenkedtem tőle, mert úgy gondoltam, hogy ehhez nekem nincs megfelelő képességem, hisz még a kedvenc állatomat se tudom lerajzolni, az oroszlánt. Igazából nem vagyok se jó rajzoló, se festő, az életem során ezzel nem foglalkoztam. Talán utoljára gyerekkoromban rajzoltam, festettem, építettem homokvárakat. Talán ez mégsem igaz, mert amikor gyerekeim lettek, velük újra elő kellett vennem ezeket a képességeimet. Több- kevesebb, sikerrel, nem sok tehetséggel megáldva. “Mit adott nekem a Művészetterápia? * Gabi írása” olvasásának folytatása
Kategória: Spirituális Lélekgyógyászat
És kisütött a Nap * Ivett írása
Ezt a fogalmazást nagyjából négy hónap múlva kellene megírnom, de erre a pillanatra szeretnék emlékezni, ez az „itt és most” az, ami azt gondolom, leírja mit is adott nekem az Omniverzum.
2016 februárjában azzal a tudattal ültem be a tanfolyamra, hogy Én köszönöm szépen tökéletesen jól vagyok, boldog vagyok. Tanulok, mint a kisangyal, és embereket fogok gyógyítani. Néha azt érzem, az Univerzum lehetne egyértelműbb. Mondjuk kiírhattam volna csillagokból vagy repülőgépek kondenz csíkjából hogy: „Aha, meg amit csak szeretnél kisanyám!” Az alapja az egésznek, hogy először magunkon dolgozzunk. Mit ez nekem? Hát Én velem aztán minden rendben van. “És kisütött a Nap * Ivett írása” olvasásának folytatása
Eltelt három év a Spirituális Lélekgyógyász képzésben

Ki is vagyok valójában? Miért születtem erre a földre? Mi az életfeladatom, a küldetésem? Miért írok gyerekkorom óta naplót? Miért írok verseket? Miért szeretem a kéket a sárgát és a fehér színeket? Miért segítek állandóan másoknak? Miért ismétlődnek élethelyzetek az életemben? Miért úgy alakul az életem, ahogy alakul? Mit csinálok, jól vagy rosszul? Hogyan lehetne másképpen?
Ezer és ezer kérdés, amire nem tudjuk a feleletet. Miért nem tudjuk, mert nem ismerjük önmagunkat. Az iskolában ezt nem tanítják meg a gyerekeknek, de az Élet feladja a leckéket, amiből vagy tanulunk, vagy nem. Van, hogy ösztönösen tudjuk, megérezzük, de nem vagyunk tudatosak. Ha tudatosak lennénk, ha ismernénk önmagunkat, ha tudnánk, hogy milyen erősségekkel és gyengeségekkel születtünk, másképpen alakulna az életünk. “Eltelt három év a Spirituális Lélekgyógyász képzésben” olvasásának folytatása