Ki Isten? 2.

Valahogy mi is így vagyunk Istennel …

Két baba beszélget

– Te hiszel a születés utáni életben?
– Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.
– Butaság! Semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki?
– Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni, és majd a szájunkkal eszünk.

“Ki Isten? 2.” → olvasásának folytatása

Ki Isten? 1.

Mindenképpen szeretném tisztázni, hogy az Isten vagy az Atya NEM a mai vallások által elismert és tanított Isten.

Nem egy duális, a jót jutalmazó, a rosszat büntető, ítélkező lény. Nem ül valahol egy trónon és hagyja gyermekeit szenvedni. Nem az az Isten, akit ajándékokkal, adományokkal és áldozatokkal ki lehet és kell engesztelni. Ez mind a dualitás és az egyházak istene, akit bizony az ember saját képmására formált és megmanipulált.

Hát akkor kit, mit nevez a Kortalan Bölcsesség és én Istennek?
(Ha tehetem nem is így hívom. Inkább használom az Egy, a Logosz, a Végső Igazság, az Ok nélküli Ok szavakat, mert ezekhez nem tapadnak a múlt negatív és pozitív kollektív képzetei. “Ki Isten? 1.” → olvasásának folytatása

Az emberi fejlődés * a Monád

Az evolúció túl van azon, amit ma tanítanak róla. Borzasztóan keveset tudunk, és az amit tudunk, az sem felel meg a Kozmikus Igazságnak.

Mindannyian az Egyből származunk. Belőle indultunk, az Ő részei vagyunk, mint csepp a tengernek. S ezt a halhatatlan, örök s elpusztíthatatlan egységet nevezi a Kortalan Bölcsesség Monádnak.

A Monád indul el az evolúció (pontosabban az involúció, majd az evolúció) fejlődési és tapasztalati útján, hogy  egyszer visszatérjen (Hazatérjen) az Egybe Egyéniségként.

A Monád a vándorútra kelt Istenfiú. (Így vagyunk az Atya gyermekei.) “Az emberi fejlődés * a Monád” → olvasásának folytatása