A Spirituális Lélekgyógyász képzés második év elején azt a feladatot kapják a diákok, hogy “Mi változott egy év alatt?” címmel írjanak egy kis összefoglalót.
Azért kapják ezt a faladatot, mert az első év igen felforgató, rengeteg szembesítés és fejlődés. Azonban nagyon sokszor észre sem vesszük ezt, mert rohannak a napok, jönnek a feladatok, és elmegyünk a lényeg mellett.
Időnként meg kell állni és visszatekinteni, honnan jöttünk, hol tartunk most és hova is szeretnénk eljutni. Ezek a pillanatok nagyon sok felismerést adhatnak és erőt a további úthoz. Ezt történt most is. Kata írását olvashatod: “Eltelt egy év a Spirituális Lélekgyógyász képzésben” olvasásának folytatása
Kategória: Tudatos munka önmagaddal a fejlődésért
Karma a Családállításban
A karmától egyre több szó esik. Azzal kezdünk tisztában lenni, hogy kapcsolataink többsége karmikus jellegű, hiszen a Vízöntő korban már az a feladatunk, hogy ezeket a kapcsolatainkat “megfejlődjük”. Egyenlőre még csak sodródunk az árral, hiszen legjobb esetben is többnyire utólag ismerjük fel, hogy egy-egy kapcsolatunk karmikus, és ezek főleg párkapcsolatainkra vonatkoznak. “Karma a Családállításban” olvasásának folytatása
Omnipszichológia
Omnipszichológia =
Omni = minden; teljességet érintő; összesre jellemző; kivétel nélküli.
pszicho = psziché=lélek; Lélek, mely túl van a fizikai, az érzelmi és a mentális síkokon. A Lélek az Ember Halhatatlan Esszenciája. Léleknek is megvan a maga Szent Hármassága: Belső Lény (Atma * Chesed) + Isten Lélek (Budhi * Geburah) + Emberi Lélek (Manasz * Tiphereth) “Omnipszichológia” olvasásának folytatása
