Szia Csilla,
mivel felajánlottad, én elfogadom a lehetőséget, és írnék neked azokról a felismerésekről, amiket az elmúlt pár hétben fedeztem fel.
Témájukban azt a témát érinti, amit az oldaladon a spirituális fejlődéslélektan című írásodban leírsz.
Gyermek koromban én amikor idegen (nem családbeli) embernek akartam kifejezni magam, félénken ezt nem tettem, és anyum mondta el amit akartam (szerinte) mondani. Ennek eredménye, hogy egy olyan magatartásminta rögzült, hogy amikor mondandóm van, mintha várnám, hogy valaki elmondja azt helyettem, vagy “gondolatátvitellel” mondjam el azt. Azt a berögződés akkor keletkezhetett, hogy gyerekkoromban kimondatlan szabály volt, hogy mások társaságában nem mondunk olyat, amit a másik nem akarhat hallani. “Ezek a Te kérdéseid és gondolataid is lehetnének …” olvasásának folytatása

