A változás hulláma

A régi rend (gondolkodás, pénz, munka, kapcsolatok, stb…) mind-mind változnak.
Ami most látszik az az, hogy borul, nem működik.

S mi kétségbeesetten kapkodunk a süllyedő hajón levegő után. Félünk, nem értjük mi és miért történik, és kétségbeesetten keressük a következő lépéseket.

Azonban akármilyen megoldási módszer jut is az eszünkbe, azokon már mind túl vagyunk. (!) Megjártuk őket az évek folyamán. S most ismét arra menjünk? – tesszük fel magunknak a kérdést. “A változás hulláma” olvasásának folytatása

Az ember egy tökéletlen és befejezetlen lény!

Ezt azért fontos tudnunk, mert akkor az is világossá válik számunkra, hogy nem tudjuk és nem is tudhatjuk a végső, tiszta igazságot.

Ha tisztában vagyunk azzal, hogy fejlődésben vagyunk, akkor rájövünk, hogy ahhoz, hogy továbblépjünk a növekedés spirálján a tudatosságunk fejlődésére kell fordítani figyelmünket.

Azonban ha meg vagyunk győződve fejlődésünk tökéletességéről, arról, hogy elértük az elérhető csúcsot (egy évvel ezelőtt is ezt gondoltuk, s lám mennyit változott minden!), akkor nagyképűvé, mindenkin és mindenen uralkodóvá, kizsákmányolóvá és leigázóvá válunk, s váltunk, mert azt hisszük a csúcson vagyunk. “Az ember egy tökéletlen és befejezetlen lény!” olvasásának folytatása

Figyelem edzése * tudatos fejlődési lépések

A figyelem edzése az alapja a tudatosság emelkedésének.

Az első kérdés ezzel kapcsolatban: amikor figyelsz valamire, a figyelmedet valamilyen mechanikus hajlam irányítja, vagy te irányítod?

Tudsz-e úgy figyelni, hogy figyelsz kifelé, figyeled az eseményeket, a történéseket, vagy csak mondjuk egy fát vagy egy virágot, és figyelsz befelé, figyeled a gondolataidat, ugyanakkor öntudatos vagy („én itt vagyok most”).
Ha mindhárom szinten figyelmes tudsz lenni az a figyelem csúcsa. “Figyelem edzése * tudatos fejlődési lépések” olvasásának folytatása