Nyílt Nap az Omniverzum Szabadegyetemen

2019. szeptember 7-én INGYENES Nyílt napot tartunk, hogy közelebbről megismerhessetek minket, szellemiségünket, vezető oktatóinkat és iskolánkat.

Az Omniverzum Szabadegyetem egyre több programmal és képzéssel vár.
Szeretnénk egy kis ízelítővel kedveskedni mindazoknak, akiket foglalkoztat a spiritualitás, a segítő hivatás, szeretnének önismerettel foglalkozni, vagy egyszerűen bepillantást nyerni, kik is vagyunk.

Nyílt napunkon egy előadás és két gyakorlati foglalkozás keretében közelebb kerülhetsz az iskolához, az oktatókhoz, és ahhoz a szellemiséghez, amiben mi a mindennapjainkat eltöltjük. Emellett természetesen kérdezhetsz, beszélgethetsz és ismerkedhetsz velünk.

A részvétel ingyenes, nem szükséges előregisztrálni.

“Nyílt Nap az Omniverzum Szabadegyetemen” olvasásának folytatása

2020. július 26. – 2021. július 24. * Maja Évkövető Füzet

Évek óta megrendezzük a Maja Évindító napunkat, mely az energetikai újévhez kapcsolódóan, mindig júliusban kerül megszervezésre. Ezen a napon azon dolgozunk, hogy mindenki tudatosan felkészüljön az új évre, és önmaga számára kijelölje az utat, amit az adott évben szeretne végigjárni.

Idén egy különleges és meghatározó évváltáshoz érkeztünk. Nem csak egy évet, hanem egy 13 éves időszakot is lezárunk. Egy dinamikai váltás folyamatában vagyunk, amikor is az érzelmi meghatározottságból átmegyünk a mentális, gondolati dominanciába. Ennek pedig már most érezhető a hatása.

Ez egy nagyon fontos változás, mely kapcsolódik a Vízöntő-kor dinamikájához is. Ezért is gondoltuk úgy, hogy mindenki számára elérhetővé tesszük az Évzáró füzetünket, amely nem csak az elmúlt évet, hanem ezt a 13 éves, érzelmileg meghatározó és terhelt időszakot is segít tudatosan lezárnunk.

Tedd meg Te is a lépéseket, és kövesd tudatosan az Maja Évet!

“2020. július 26. – 2021. július 24. * Maja Évkövető Füzet” olvasásának folytatása

Omnipszichológia * webináriumos képzés

Útban az Új Tudatosságú Ember felé

Webináriumos (Skypos) képzés, melyhez otthonról tudsz kapcsolódni. Hetente 2 órát találkozunk a térben 20 héten (5 hónapon) keresztül.

Ezen idő alatt megismerkedsz az Omnipszichológia, az Új Tudatosság irányvonalával, tudásával, módszereivel.

dziewczynka-jedzie-na-rowerze-gify-animowaneA bicikliző ember képét szeretném most használni, aki mindkét lábával hajtja a biciklit. Így kell haladni az Új Tudatosságú úton is.
Az egyik pedál a Tudás, a másik a Gyakorlati, mindennapi életbe átültetett munka.

“Omnipszichológia * webináriumos képzés” olvasásának folytatása