Ma igazán sok szabadidőm van. Kíváncsiság és egy furcsa belső késztetés hajt, hogy új dolgokat tapasztaljak meg. Ezért úgy döntök, hogy elmegyek a nemrég nyílt, közeli vidámparkba.Nem kell sokat utaznom. Mikor megérkezem, átsétálok a főkapu és a névtábla alatt. Az „Élet parkja” áll rajta. Furcsa név egy vidámparknak.
Ahogy bemegyek, látom, hogy itt is a szokásos játékok, lehetőségek várnak rám. Mivel ma kicsit izgága vagyok, úgy döntök, hogy kihagyom a már ismert élményeket, és a hirdetésben is kiemelt, különleges hullámvasút felé veszem az irányt.
Útközben azon mélázom, vajon hogyan lehet különlegessé tenni egy megszokott játékot. Már messziről kiszúrom a hullámvasutat. Semmi olyan nem látszik rajta, ami indokolná különlegességét. Közelebb sétálok, és beállok a sorba. Nézem a velem együtt várakozók izgatott arcát, és a leszállók vegyes ábrázatát. Van, akin a teljes áhítat mosolya sugárzik, ő egyből beáll a sor végére, hogy újra megtapasztalhassa az élményt. Vannak, akiknek az arca inkább zöldes, ők a mosdó felé veszik az irányt. Vannak olyanok is, akiknek a szemében valami furcsa fény csillog. Ők elég rejtélyesek. Csendben másznak ki a kocsikból, gondolataikba mélyedve. „Már értem”- suttogják maguk elé. Furcsa ez az ábrázat. Próbálom leolvasni az arcukról, hogy mi járhat a fejükben, de nem igazán értem.
A szeretet furcsa játék. Valamennyien a szeretetre várunk nap mint nap, azonban egyikünk sem képes arra, hogy valóban szeressen. Honnan is tudnánk hogyan kell szeretni? Ki tanított volna rá bennünket? A szeretetet voltaképpen nem lehet megtanulni, csak engedni, hogy bekövetkezzék. És ettől valamennyien rettenetesen félünk. Attól félünk a legjobban, amire a legjobban vágyunk. S hogy ez a félelem megszűnjön, közel kell magunkhoz engednünk a szeretetet. Meg kell engednünk, hogy érezzük. S ahhoz, hogy érzéseink, érzelmeink felszínre kerüljenek, ki kell tárnunk a szívünk ajtaját. 
Spirituális Lélekgyógyászat 