Vajon ma többen járják a felfelé vezető meredek utat?
Ez az írás ma ugyan olyan aktuális, vagy talán még aktuálisabb, mint 1895-ben.
A fejlődő emberiséget a következőképpen lehetne ábrázolni:
“Nagy hegy emelkedik előttünk az űrben, út kanyarodik rajta köröskörül, fel egészen a tetejéig.
Hét kanyarulat van az úton, hét-hét állomással.
Mindegyik állomáson a zarándokok (az emberek) egy időre megállnak, hogy az állomáson belül levő kígyóutakra is felmásszanak.
Szemmel kísérve e spirális út nyomát, azt látjuk, hogy a hegy tetején végződik, hogy hatalmas Templomhoz vezet. Fényes, fehér márványból épült Templomhoz, mely “Emberi fejlődés * Annie Besant 1895” olvasásának folytatása
VÁLTOZNI KELL! Kollektíven sajnos nem fog menni. Egyéni változás még kiút lehet a káoszból. Minél többen döntenek az egyéni változás, fejlődés és tudatosodás melle annál könnyebb lehet az út. Azonban ehhez időt kell áldozni, energiát kell befektetni, lemondás szükséges és kitartó munka. Bizony kevesen képesek erre.