Karma a Családállításban

Karma1KARMIKUS KAPCSOLATAINK

A karmától egyre több szó esik. Azzal kezdünk tisztában lenni, hogy kapcsolataink többsége karmikus jellegű, hiszen a Vízöntő korban már az a feladatunk, hogy ezeket a kapcsolatainkat “megfejlődjük”.  Egyenlőre még csak sodródunk az árral, hiszen legjobb esetben is többnyire utólag ismerjük fel, hogy egy-egy kapcsolatunk karmikus, és ezek főleg párkapcsolatainkra vonatkoznak. “Karma a Családállításban” olvasásának folytatása

AZ ELSŐ HÁROM ÉV

Kismama tanfolyamhoz.18Megszületik, majd szép lassan elkezd ismerkedni az élettel.
Felfedezi a világot, és a világ is ismerkedik vele.
Először fókuszáltabb lesz a látás, majd elkezdi egyre tudatosabban használni a kezét, és a teste is egyre mozgékonyabb.
Elkezdi hallatni a hangját, kommunikál a saját nyelvén, már nem csak a sírást használja szükségletei kifejezésére.
Aztán önállóan képes a helyét változtatni, és megteszi az első lépéseket. Ezután beindul a fejlődés, szinte szárnyakon száll.
Egyre több szót tud, elkezd két szavas mondatokat használni, majd egyre folyékonyabban beszél.
Eközben megtanul szaladni is, mászókára mászni, csúszdázni, sőt még biciklizni is egyedül.
Először egyedül játszik, majd egyre jobban igényli a társaságot, saját korosztályát, és egyre kevesebbet a szülőket. “AZ ELSŐ HÁROM ÉV” olvasásának folytatása

Miért velünk?

mesterAzt mondják, akkor érkezik a Mester, mikor a tanítvány készen áll.
Ha az oldalunkat böngészed, azt mutatja, készen állsz.

Van, aki azért jelentkezik képzésünkbe, mert úgy érzi, hogy önismereti munkára van szüksége.
Van, aki profi Bach virág tanácsadó szeretne lenni, és nálunk egyedülállóan gyakorlattal kombinált képzésben vehetsz részt.
Van, aki “csak” jó anyuka szeretne lenni, és mielőtt ez megvalósul szeretné megismerni önmagát, teljessé válni, hogy a legjobbat adhassa a születendő gyermeknek. “Miért velünk?” olvasásának folytatása