AMIKOR A SZÁMOK KIRÁNDULNI MENNEK…

szc3a1mokvilc3a1ga[1]Volt egyszer egy szép napsütötte napon, hogy kilenc barát elindult egy erdei túrára.

Az EGYES azt mondta a többieknek hogy: Gyertek utánam, majd én vezetlek titeket.

A KETTES békés emberszerető természetével, követte az egyest, és közben még társara is figyelt.

A HÁRMAS egész úton beszélt, mesélt, javasolta hogy ha úgy alakulna rakjanak tábortüzet, és csapjanak egy rögtönzött kis bulit.

A NÉGYES jól érezte ugyan magát, de figyelt nehogy letérjenek a megszokottnak mondható útról, mert nem igazán szereti a bizonytalanságot.

Az ÖTÖS kicsit fellázadt az egyes ellen, mondván hogy őt ugyan nem vezeti senki, ő szabad és azt csinál amit akar.

A HATOS próbálta egyben tartani a kis társaságot, mint egy tyúkanyó, próbált gondoskodni társairól. (étel, ital)

A HETES egész úton filozofált, és mindent szeretett maga kipróbálni.

A NYOLCAS tele volt energiával, hajtotta a többieket is, és már egy jó kis üzleten járt az agya.

A KILENCES megfontoltan viselkedett egész nap, próbált minden helyzetet kielemezni, jó tanácsokkal ellátni társait.

Egy elágazásnál eltértek az úttól, és úgy tűnt hogy eltévedtek.
Egyszer csak összetalálkoztak a Mesterekkel. A TIZENEGYESSEL,a HUSZONKETTESSEL,a HARMINCHÁRMASSAL.
Köszöntötték őket és elmesélték röviden a túrájuk tanulságait.

A TIZENEGYES így szólt: Gyertek velem, kivezetlek titeket, egy olyan úton ahol még senki sem járt…

A HUSZONKETTES kicsit különc, bonyolultságával, de magasabb bölcsességét alkalmazva azt mondta nekik hogy segít nekik ő kijutni az erdőből.

A HARMINCHÁRMAS együttérzőn figyelte az eseményeket.
Az volt a lényeg számára hogy mindenki jól érezze magát. Hitet adott,a puszta jelenléte gyógyító volt.

Így hát a kilenc barát “bajba” érezte magát hogy melyik mester is vezesse ki őket az erdőből….

Persze ez egy kicsit vicces mesés ábrázolása a számoknak.
Ha szeretnéd jobban megismerni a számok világát,
más szemszögből magadra látni és másokra,akkor ajánlom szeretettel az :images(7)
http://omniverzum.com/tavoktatas/szammisztikai-konzulens/

Strupka Kriszina
Spirituális Lélekgyógyász Hallgató